Ezúttal októberig
Újabb halasztás a Tóásó-perben
Október elsejére halasztották Bolíviában a terrorista összeesküvéssel vádolt Tóásó Előd és további 38 személy ügyében az érdemi tárgyalás megkezdését, s egyben arról is döntöttek, hogy annak helyszíne La Paz lesz.
2012.09.20 18:49MTIAz ABI bolíviai hírügynökség és a La Razón című bolíviai napilap tudósítása szerint már kiválasztották az ügyben eljáró öttagú bírói tanács három ülnökét (mindhárom nő) a két - már kijelölt - hivatásos bíró mellé. Augusztus első felében ugyanis - a bolíviai belügyminisztérium kérésének eleget téve - visszaadta megbízatását az ügyben addig eljáró három ülnök. Előzőleg a két hivatásos bírót mentették fel, megüresedett helyüket azóta már betöltötték.
A hírügynökség szerint az eredetileg szeptember 21-ére tervezett, de eddig is többször halasztott tárgyalás a jelenlegi állás szerint október első napján a fővárosban kezdődik, bár nem kizárt, hogy a per más városban, így Trinidadban vagy Tarijában folytatódik. Mivel az ügy 39 vádlottja különböző városokban van fogságban, továbbra sem könnyű kijelölni a tárgyalás végleges helyszínét. Ennek elsősorban az az oka, hogy több vádlott egészségi állapota nem teszi lehetővé az utazást.
Egy korábbi bíróság úgy döntött, hogy Santa Cruzban tartsák a pert, de helyszínként felmerült Cochabamba város is. Bolíviai elit kommandósok 2009. április 16-án hajnalban a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz város Las Américas nevű szállodájában lőtték le a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. Letartóztatták a horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot és a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt.
A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy "terrorista csoportot" számoltak fel, amely Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni. Az akció két túlélőjét azóta is fogva tartják, holott a hatályos bolíviai törvények értelmében három év elteltével mindkettőjüket szabadlábra kellett volna helyezni, és le kellett volna zárni ügyüket.
Kapcsolódó írások:
- Tóásó-ügy - Németh Zsolt: latin-amerikai képviselők szervezetével is együttműködik a kormány
- Tóásó-ügy: szeptember 21-én kezdődik az érdemi tárgyalási szakasz
- A Tóásó-per elhúzódása miatt Santa Cruzba érkezett magyar diplomata nyugtalanságát hangoztatta
- Tisztességes eljárást sürgettek a Tóásó-ügyben magyar képviselők Brüsszelben
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


