Iszlámellenes film
Kitiltották Németországból Terry Jones amerikai lelkészt
Beutazási tilalmat rendelt el a német belügyminisztérium vasárnap Terry Jones amerikai lelkész ellen.
2012.09.16 20:18MTIA koránégetési terveiről ismert tiszteletest egy szélsőjobboldali német szervezet akarja meghívni Berlinbe, hogy részt vegyen a muzulmán világban erőszakos tiltakozást kiváltó amerikai film bemutatóján és a vetítést követő nyilvános vitán. A német belügyminisztérium szerint Terry Jones beutazása Németországba veszélyeztetné a közrendet. A tárca a lelkész ellen hozott intézkedést indokolva utalt arra, hogy a Bürgerbewegung Pro Deutschland (Németországért Polgári Mozgalom) nevű szervezet Jones meghívását tervezi.
A neonáci szubkultúra szereplőjeként számon tartott iszlámellenes kispárt novemberben a német fővárosban teljes hosszábban levetítené az Innocence of Muslims (A muszlimok ártatlansága) című filmet, amelynek az interneten közölt előzetese véres tüntetéseket váltott ki számos muzulmán többségű országban. A tervek szerint a vetítést követően nyilvános vitát tartanak, amelyre a berlini muzulmán közösség képviselőit is meghívják. Erre a rendezvényre invitálták volna Terry Jonest, a Dove World Outreach Center nevű floridai kisegyház vezetőjét, aki azzal vált világszerte ismertté, hogy a szeptember 11-ei amerikai terrortámadások tízedik évfordulójára koránégetési akciót szervezett.
Jones kitiltását Németországból a liberális vezetésű külügyminisztérium is szorgalmazta, a konzervatív irányítás alatt álló belügyminisztérium pedig közölte, hogy nem csupán beutazási tilalmat rendelnek el a sokak által szélsőséges szektának is nevezett amerikai kisegyház vezetője ellen, hanem minden jogi eszközt megragadnak, hogy megakadályozzák az iszlámellenes film bemutatását.
A jobboldali populistának és szélsőjobboldalinak is nevezett Pro Deutschland a honlapján - amelyen egyebek mellett közzétették a film előzetesét - egy állásfoglalásban úgy vélekedett, hogy A muszlimok ártatlansága csupán a Monty Python csoport Brian élete című paródiájának a muzulmán vallást kifigurázó változata, és nem az alkotás a probléma, hanem a muzulmán szélsőségesek "vérrel írt válasza". Ugyanakkor a német parlamenti pártok egyöntetűen elítélték az amerikai videofilmet.
Michael Hartmann, az ellenzéki szociáldemokraták belügyi kérdésekben illetékes szóvivője például úgy vélte, a film "visszataszító tákolmány, amellyel a vallások közötti békét akarják szétrombolni". Cem Özdemir, az ugyancsak ellenzéki Zöldek társelnöke üdvözölte, hogy a belügyminisztérium a bemutató megakadályozására törekszik. Hangsúlyozta: "cenzúrának ugyan nincs helye Németországban, de nagyon helyénvaló", ha a belügyminisztérium szakértői valamennyi jogi lehetőséget megvizsgálnak, hogy "az alaptörvény ellenségei" ne "uszíthassanak" nyilvánosan.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


