"Inkább szuverenitásunkat kell megújítani"
A cseh államfő elutasítja az európai föderáció tervét
Václav Klaus cseh államfő elutasítja az európai föderáció tervét, amelyet José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke vázolt fel szerdai évértékelő beszédében az Európai Parlamentben.
2012.09.13 08:48MTI"Barroso ezen elképzelését határozottan elutasítom. Az egyetlen dolog, amit beszédében értékelek, hogy első ízben nyíltan beismerte, mi is a valódi célja a mélyebb európai integrációt szorgalmazóknak" - jelentette ki Klaus abban az interjúban, amelyet a Novinky cseh hírportál közölt csütörtökön. Klaus azt állította: ezt eddig Barroso és a hozzá hasonlóan gondolkodók "eltitkolták" az európai közvélemény elől.
"Mi (Csehország) 2004-ben az Európai Unióba léptünk be, s nem pedig egy föderációba, amelyben súlytalan provinciává válunk" - tette hozzá a cseh politikus, aki közismert ellenzője a mélyebb európai integrációnak.
Arra a kérdésre, hogy Csehországnak be kellene-e lépnie egy esetleges föderációba, s ez mennyire veszélyeztetné szuverenitását, Klaus kifejtette: "Biztosan nem kellene belépni. Ellenkezőleg: azon kellene elgondolkodnunk, hogyan újítsuk meg államiságunkat és szuverenitásunkat. Ez egy föderációban lehetetlen."
Hozzátette: a felmérések azt jelzik, hogy a közvélemény jelentős része az EU felbomlásának híve, de "az olyan emberek mint Barroso, ezt nem akarják meghallani". Barroso a szerdán Strasbourgban elhangzott beszédében azt hangsúlyozta, hogy Európának új irányra van szüksége, illetve, hogy nem a múlt eszközeivel kell megoldani a jövő problémáit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


