A sajtószabadság korlátozása ellen tiltakoztak
Újságírók szakították félbe az ukrán elnök beszédét
Újságírók egy csoportja félbeszakította Viktor Janukovics ukrán elnök nyitóbeszédét egy médiával foglalkozó konferencián hétfőn Kijevben, hogy így tiltakozzon a sajtószabadság egyre durvább korlátozása ellen.
2012.09.03 16:27MTIAz államfő beszéde alatt körülbelül egy tucat újságíró felállt a székéből, és "A médiaoligarchák a hatóságokat szolgálják", valamint "Állítsák le a cenzúrát" feliratú táblákat mutatott a pódium felé. Janukovics nem reagált az akcióra, de biztonsági őrei körülállták a tüntetőket, és erőszakosan kiragadták a kezükből a táblákat. Beszédében az államfő azt ígérte, a kormány megerősíti a demokratikus elveket és a média szabadságát. Egy nyelvbotlás miatt arra is felszólította az újságírókat, maradjanak "elfogultak", holott éppen az ellenkezőjét akarta mondani.
A sajtószabadság állapotát monitorozó szervezetek szerint Janukovics 2010-es hatalomra lépése óta jelentősen romlott a szólásszabadság helyzete Ukrajnában: a televíziócsatornák többsége a kormányhoz hű médiamágnások kezébe került, az újságírók arra panaszkodnak, hogy nem jutnak hozzá fontos információkhoz, és egyre több, újságírókat ért támadás marad büntetlenül. A konferencia megnyitóján Jacob Mathew, az újságok és hírszolgáltatók világszövetségének elnöke arra kérte az ukrán hatóságokat, hogy ismét biztosítsák azokat a szabadságokat, amelyek "segítik fenntartani a demokráciát és az emberi méltóságot".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


