Szigetvita
Rohamrendőrök vertek szét egy Japán-ellenes tüntetést Kínában
Rohamrendőrökkel oszlattak fel egy több száz fős Japán-ellenes tüntetést a Kuangtung (Guangdong) tartományi Tungkuan (Dongguan) ipavárosban - jelentette hétfőn a South China Morning Post című hongkongi lap.
2012.08.27 13:16MTIA vitatott hovatartozású kelet-kínai-tengeri szigetek kínai szuverenitása mellett kiállók vasárnapi demonstrációját már a hét elején elkezdték szervezni, de miután rövid időn belül 20 ezer aláírás gyűjtöttek össze a támogatására, biztonsági okokból lefújták.
Ennek ellenére körülbelül ötszázan felvonultak a város központjában és japán-ellenes jelszavakat skandáltak, kínai zászlókat lengettek, egyesek pedig bekiabáltak a japán éttermekbe is. Az egy héttel korábbi tüntetésektől eltérően azonban ezúttal nem került sor vandál cselekményekre.
A felvonulásnak alig fél óra múlva álljt parancsoltak a felsorakozott rohamrendőrök, akik a sajtóbeszámoló szerint válogatás nélkül, botokkal, az embereket helyenként véresre verve oszlatták szét a tömeget. A transzparenseket és a zászlókat elkobozták.
Egy héttel korábban Kantonban (Guangzhou) és Sencsenben (Shenzhen) ezrek vonultak fel engedéllyel és fejezték ki elégedetlenségüket, amiért a japán hatóságok augusztus közepén őrizetbe vették azokat a kínai aktivistákat, akik megközelítették a szigeteket, illetve partra szálltak azok egyikén. Sajtóbeszámolók szerint akkor japán autók tucatjait rongálták meg.
Más médiajelentések szerint Hajnan tartomány székhelyén, Hajkou (Haikou) városban, valamint Csöcsiang (Zhenjiang) Csucsi (Zhuji) városában ezen a hétvégén ugyancsak százak tüntettek és hirdették: "A Tiaojü (Diaoyu)-szigetek Kínához tartoznak", vagy azt, hogy "Bojkottáljuk a japán árukat!"
Japán a területére való illegális behatolással vádolta meg a közigazgatása alá tartozó Szenkaku-szigetekhez hajózó kínaiakat és két napon belül hazaküldte mind a 14 "területsértőt". Peking és Tokió kölcsönösen tiltakozott egymásnál a történtek miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


