Könyvtárat is felgyújtottak
Szúfi síremlékeket romoltak le iszlamisták Líbiában
Líbiai iszlamisták lerombolták a legnagyobb szúfi síremléket és felgyújtottak egy könyvtárat Zlíten városban, megrongálták egy muszlim szent mauzóleumát Tripoliban, Miszrátában pedig egy másik síremléket.
2012.08.25 18:49MTIA Tripolitól 160 kilométerre keletre fekvő Zlítenben robbanószerkezetekkel és buldózerrel rombolták le egy XVI. századi bölcs, Abdesz-Szálem al-Aszmár síremlékét, és több ezer könyvet elégettek az al-Aszmar sejkről elnevezett mecset könyvtárában még pénteken - közölték szemtanúk és Omár Ali, a zlíteni katonai tanács egyik vezetője.
Ezt megelőzően két napon át folytak összecsapások törzsi fegyveres csoportok között Zlítenben, s ezek következtében két ember meghalt és tizennyolc megsebesült.
"Szélsőséges szalafisták kihasználták, hogy a biztonsági erők az összecsapások leállításával voltak elfoglalva, és megszentségtelenítették a szentélyeket" - jelentette ki Omár Ali, emlékeztetve, hogy a konzervatív muzulmánok az iszlám misztikus ágát képviselő szúfi irányzat egyes szentélyeit bálványoknak tekintik.
A Tripolitól 200 kilométerre keletre fekvő Miszrátában pénteken Ahmed az-Zarúk sejt mauzóleumát rombolták le, szombaton pedig a fővárosban rongálták meg buldózerrel as-Saab ad-Dahmani mauzóleumát, és megszentségtelenítették a bölcs sírját.
A líbiai régészeti hivatal igazgatója elítélte ezeket az "elszigetelt akciókat", ugyanakkor közölte, hogy a hivatal nem illetékes a kérdésben, mert a mauzóleumok nem szerepelnek a nemzeti régészeti örökség listáján.
Az arab tavasz lázadásai által felbátorított keményvonalasok több szúfi műemléket romboltak le Líbiában, Egyiptomban és Maliban az elmúlt évben. Maliban az UNESCO világörökségi listáján szereplő mauzóleumokat is leromboltak szélsőségesek.
A rombolások a közép-afganisztáni Bamijánban megsemmisített világhírű Buddha-szobrok elpusztítására emlékeztetnek: a domborműveket 2001-ben ágyúval lőtték és dinamittal robbantották fel a "bálványok" elpusztítását elrendelő tálib vezetés parancsára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06