Román népszámlálás
Csökkent a magyar anyanyelvűek száma Romániában
A tavalyi romániai népszámlálás szerint nem csak a magyar nemzetiségűek, hanem a magyar anyanyelvűek száma is csökkent Romániában.
2012.08.24 14:12MTIRomániában a magyar anyanyelvűek száma 1 268 444, ami azt jelenti, hogy a tíz évvel ezelőtti cenzushoz képest mintegy 175 ezerrel csökkent a számuk. A februárban közölt előzetes adatok szerint - amelyek továbbra is érvényesek - Romániában 1 millió 238 ezer magyar nemzetiségű él, 194 ezerrel kevesebb, mint tíz éve. Ugyanakkor nem változott lényegesen sem a magyar nemzetiségűek, sem a magyar anyanyelvűek aránya az összlakosság keretében.
A magyar anyanyelvűek aránya jelenleg 6,7 százalék a tíz évvel ezelőtti 6,6 százalékhoz képest, a magyar nemzetiségűeké pedig 6,5 százalék a tíz évvel ezelőtti 6,6 százalékhoz képest. A statisztikai hivatal pénteken felekezeti felbontásban is közölte az első eredményeket. Ezek szerint Románia lakosságának mintegy 86 százaléka ortodox vallású, a második legnagyobb felekezetnek a római katolikus számít 4,6 százalékkal, a reformátusok a harmadikok 3,2 százalékkal.
Abszolút értékben kifejezve a római katolikusok száma - a román nemzetiségű római katolikusokéval együtt - eléri a 870 ezer főt, a reformátusok pedig 600 ezren vannak. Románia állandó lakosainak száma 19 043 767, 2 637 207-tel kevesebb mint tíz évvel ezelőtt. A román anyanyelvűek és nemzetiségűek a népesség mintegy 90 százalékát teszik ki. A magyar kisebbség után a második legnépesebb közösséget a romák alkotják, akik a lakosság 3,2 százalékát teszik ki. Számuk 619 ezer, ami növekedést jelent a tíz évvel ezelőtti 535 140-hez képest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


