Az egyik pilóta meghalt
Lezuhant egy román katonai repülő
Gyakorlatozás közben lezuhant egy román katonai kiképző repülőgép a dél-romániai Craiova közelében csütörtök délelőtt.
2012.08.23 10:52MTIAz egyik pilóta életét vesztette. A román védelmi minisztérium közleménye szerint az IAR 99 Soim típusú repülőgép nem sokkal a felszállás után zuhant le a craiovai repülőtér közelében csütörtök délelőtt. A gépet vezető pilóta a becsapódás következtében életét vesztette, a kiképzőpilóta katapultált és súlyos sérüléseket szenvedett. A román hírtelevíziók közlése szerint a baleset térségében kiválóak voltak a légköri viszonyok. A gép lakott területen, lakóházaktól mintegy negyven méterre csapódott földnek és azonnal kigyulladt.
Az Agerpres hírügynökség azt közölte, hogy a kiképzőpilóta állapota súlyos, testfelülete 50-60 százalékán másod- és harmadfokú égési sebeket szenvedett. Az IAR 99 Soim típusú repülőgép az első Romániában tervezett és gyártott katonai repülőgép. A típus első példánya 1985-ben készült el.
A 11 méter hosszú, 10,16 méter fesztávolságú, 3,3 tonnás repülőgép óránkénti 850 kilométeres sebességgel képes repülni. A román légierő elsősorban kiképzésre használja a földi célpontok támadására és felderítésre is alkalmas gépet. Egy ilyen repülőgép 1995-ben zuhant le a dél-romániai Ianca közelében. Akkor üzemanyagvesztés okozta a gép balesetét. Az 1995-ös balesetben mindkét pilótának sikerült katapultálnia, és mindketten életben maradtak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


