Damaszkusz, Aleppó
Szabályosan kivégezték a felkelőket: két tucat halott
Több napig tartó harcok után a szíriai kormányerők lerohantak kedden egy felkelők kezén lévő települést Damaszkusz közelében, és megöltek legalább 23 lázadót.
2012.08.21 14:06MTIA Helyi Koordinációs Bizottságok (LCC) nevű ellenzéki szervezet és a lázadók egyik szóvivője egybehangzóan azt közölte, hogy a Bassár el-Aszad elnök rezsimjéhez hű katonák kedd hajnalban négy irányból rohanták le Moadamíja városát, és lázadók után kutatnak. A felkelők szóvivője szerint a város eleste után a katonák szabályosan kivégeztek három, húszas-harmincas éveiben járó férfit.
Más forrásból ezeket a híreket nem lehetett megerősíteni, de Damaszkuszban és környékén az elmúlt két hónapban drámai módon súlyosbodtak a harcok. A fővárostól nyugatra fekvő Moadamíja ostroma több mint két héten át tartott, s mielőtt a kormányerők kedden lerohanták a települést, napokon át ádáz harcok folytak, a kormánykatonák ágyúzták a várost.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű, londoni székhelyű ellenzéki szervezet közben arról számolt be, hogy kedd hajnalban Aleppó lövetése következtében legalább kilenc ember, köztük két nő és két gyerek - egy kilencéves fiú és egy ötéves lány - halt meg.
Hétfőn Szíria-szerte legkevesebb 167 ember vesztette életét: 88 polgári lakos, 32 felkelő és 47 katona, többségük Damaszkusz tartományban. Nem kormányzati szervezetek szerint a fegyveres konfliktus kezdete, tavaly március óta 23 ezer ember halt meg Szíriában, míg az ENSZ összesítése 17 ezer áldozatról szól.
A szíriai harcok következményeképpen Libanon északi nagyvárosában, Tripoliban is összetűztek ott élő szunniták és alaviták. Egy szunnita többségű városnegyed lakói csaptak össze a szomszédos, zömében alaviták lakta városnegyed lakóival. Az előbbiek ellenségei a szíriai Aszad-rezsimnek, az utóbbiak pedig támogatják, tekintettel arra, hogy maga a szíriai államfő is közülük való.
A két városnegyedben számos házat felgyújtottak, gépkocsikat rongáltak meg. A rendbontás leállítása érdekében bevetették a hadsereget, amely üldözőbe vette a fegyvereseket. A rendbontásokban legalább 23 civil és öt katona sebesült meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


