A bolgár hatóságok képet tettek közé róla
Keresik a burgaszi merénylő feltételezett tettestársát
A júliusi burgaszi merénylet elkövetőjének egy feltételezett tettestársáról tett közzé két képet a bolgár belügyminisztérium csütörtökön.
2012.08.16 18:55MTIBolgár médiaértesülések szerint a hatóságok még nincsenek tisztában azzal, hogy a feltételezett bűnrészes - egy 25-30 év körüli, rövid, sötét hajú férfi - milyen módon segíthette a merénylőt. Csupán annyit közöltek, hogy a fényképeken szereplő személy "összefüggésbe hozható" a támadással.
Az illető a minisztérium közlése szerint egy hamis michigani jogosítvánnyal igazolta magát. A kérdéses jogosítványt a merénylőnél találták meg a hatóságok, s először azt hitték, hogy az elkövetőé. Később azonban a merénylő arcvonásainak rekonstruálása során kiderült, hogy nem ez a helyzet.
A július 18-án a Fekete-tenger partján fekvő Burgasz repterének parkolójában elkövetett robbantásos merényletben öt izraeli állampolgár vesztette életét, rajtuk kívül meghalt egy bolgár buszsofőr és a feltételezett merénylő, valamint megsebesült 32 személy.
A merénylőről a támadás után egy hónappal még mindig nem tudják a bolgár hatóságok, hogy milyen nemzetiségű, hogyan és mikor lépett Bulgária területére, ahogy azt sem, hogy pontosan ki segíthette a robbantás kivitelezésében. Szófia egyelőre annyit árult el, hogy az elkövető külföldi volt, akit egy jól szervezett csoport segített.
Izrael korábban Iránt és a libanoni Hezbollah radikális síita szervezetet vádolta meg a támadás elkövetésével. Irán visszautasította a vádakat és Izraelt vádolta a merénylet kitervelésével.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


