300 millió eurós veszteség

Letartóztatások kezdődtek Szerbiában egy bank csődje miatt

Szerbiában letartóztatták a belgrádi Agrobanka igazgatótanácsának volt elnökét, Dusan Antonicot és hét másik vezető banktisztviselőt a pénzintézet 300 millió eurós vesztesége és a gyaníthatóan elkövetett szabálytalanságok miatt.

2012.08.09 16:46MTI

Mladjan Dinkic, szerb pénzügyminiszter kijelentette: lehetetlen, hogy a szerb nemzeti bankban ne tudtak volna az Agrobankában történtekről. "Meg kell állapítani, hogy Dejan Soskic korábbi kormányzó és a helyettese, Mira Eric-Jovic mit mondott az akkori kormánynak, és vajon időben figyelmeztette-e arra, hogy mi történik az Agrobankában" - jelentette ki a belgrádi B92 televízióban. Az Agrobanka a gyanú szerint a nem biztosított hitelek kihelyezése miatt 300 millió eurós kárt szenvedett. 

Eközben Antonic 600 ezer eurós sikerdíjat vett fel, amit maga is elismert. Dinkic elmondása szerint a központi bank 2011 közepén ellenőrzést végzett az Agrobankában, és megállapította, hogy az alaptőkéje csak mintegy hétmillió euró, miközben a banktörvény értelmében ennek legalább 10 milliónak kellett volna lennie. A központi bank emiatt az ellenőrzése alá vonta az Agrobankát. "A központi banknak vizsgálatot kell indítania a szabálysértések felelőseinek megállapítására, és annak kiderítésére, hogy ki adott engedélyt kölcsönök folyósítására kedvező feltételek mellett" - hangsúlyozta Dinkic, emlékeztetve arra, hogy az előző kormány 100 millió eurót "pumpált" az Agrobankába, amely ennek ellenére részleges csődöt jelentett.
 
A bank működési engedélyének visszavonása után derült ki, hogy a pénzintézet összesen 300 millió eurós adósságot halmozott fel. Ez az első olyan nagy korrupciós ügy, amelyet az új szerb kormány göngyölített fel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.