Nyílt levél
Egyetemi tanárok követelik Ponta doktori címének visszavonását
Victor Ponta miniszterelnök kétségtelenül plagizált, az ügyével foglalkozó testületek munkájába pedig durván beavatkozott a politika - állítja több romániai egyetemi oktató, a miniszterelnökhöz és Ecaterina Andronescu oktatási miniszterhez intézett nyílt levelében.
2012.07.31 15:19MTIAz aláírók - többségükben a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem oktatói - egyetértenek a Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottsága és az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács (CNATDCU) szakmai álláspontjával, miszerint Victor Ponta 2003-ban megvédett doktori disszertációja kétségtelenül plágium.
A nyílt levél szerzői tiltakoznak az ellen, hogy - állításuk szerint - az oktatási minisztérium nyomást gyakorolt az említett testületekben dolgozó oktatókra. Konkrét példaként azt említik, hogy Liviu Pop ideiglenes oktatási miniszter rendelettel átszervezte a CNATDCU-t és személyesen elment a testület ülésére, hogy megakadályozza annak döntéshozatalát a Ponta-ügyben.
Az aláírók hiteltelennek tartják az oktatási tárca kötelékében működő Országos Etikai Tanács (CNE) azon határozatát, amely felmentette a miniszterelnököt a plágiumvád alól, mivel annak tagjai alárendeltségük miatt nem hozhattak elfogulatlan, szakmai döntést.
A levél aláírói ugyanakkor támogatásukról biztosítják a Bukaresti Tudományegyetemet, amennyiben az Victor Ponta doktori címének visszavonását fogja kezdeményezni.
A levelet az államfő leváltásáról rendezett vasárnapi népszavazás után hozták nyilvánosságra az aláírók. A bevezetőben írt indoklás szerint azért várták meg a referendum végét, hogy a levelet senki se tekinthesse a politikai kampány részének.
A nyílt levelet eddig 44 romániai, illetve külföldön dolgozó román egyetemi oktató és tudományos kutató írta alá.
Kapcsolódó írások:
- Basescu: a román állampolgárok elutasították az államcsínyt
- Ponta szerint Orbán Viktor beavatkozott a romániai belpolitikába
- Sokan vesznek részt a romániai népszavazáson
- Románia: Patyomkin-demokrácia vagy valódi rendszerváltás?
- Romániai magyar "nemzeti válogatott" indulhat a parlamenti helyekért
- IMF: elhalasztott romániai felülvizsgálat
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


