Menekülttáradattól tartanak
Szíria: Görögország megerősíti a török határszakaszt
Szíriai menekültek áradatától tartva Görögország megerősíti Törökországgal közös határszakaszának védelmét.
2012.07.30 20:00MTIA görög igazságügyi minisztérium arról tájékoztatott, hogy a megfelelő védelem biztosítására további 1800 rendőrt vezényelnek a görög-török határra, a két ország közötti természetes határvonalra, az Evrosz folyóra pedig újabb járőrhajókat küldenek. A görög-török határon keresztül már több százezer afrikai és ázsiai bevándorló lépett be illegálisan az Európai Unió (EU) területére. A görög hatóságok munkáját több hónapja a Frontex uniós határvédelmi ügynökség alkalmazottai is segítik.
Az utóbbi hetekben Antonisz Rupakiotisz görög igazságügyi miniszter több alkalommal is kijelentette, hogy országa a nemzetközi bírálatok ellenére ragaszkodik a görög-török határszakaszon egy közel 11 kilométer hosszú kerítés megépítéséhez, amire Athén szerint az illegális migráció megfékezése végett van szükség. A védelmi létesítmény a tervek szerint október elejére készül el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


