Súlyosan megsebesített egy őrt egy fotós
Megerősítették az őrséget az amstetteni klinika körül
Megerősítették az őrséget az amstetteni klinika körül, ahol a vérfertőzéses eset áldozatait ápolják, miután egy fotós megtámadta a biztonsági szolgálat egyik emberét.
2008.05.21 16:43MTIA gyógyintézet keddi bejelentése szerint mostantól az őrök párosával teljesítenek szolgálatot, és a járőrözésre kutyákat is magukkal visznek. A támadás előző nap történt: az őrszem megkísérelt elkergetni egy, a lezárt területre behatoló paparazzót, aki azonban egy gumibottal nekiesett, és súlyosan megsebesítette. A kórház orvosigazgatója, Berthold Kepplinger keddi sajtótájékoztatóján felháborítónak nevezte az esetet, és leszögezte, hogy a "család nyugalma érdekében véget kell vetni ennek az őrületnek!"
A bűncselekmény kipattanása óta a hazai és nemzetközi sajtó képviselői valósággal megszállták a felső-ausztriai kisvárost, nem kis gondot okozva a hatóságoknak. A személyes szabadság megsértésével, nemi erőszakkal és vérfertőzéssel gyanúsított, hetvenhárom éves Josef Fritzl családjának tagjait az amstetten-maueri klinikán helyezték el, ahol megpróbálják a külvilágtól teljes elzártan kezelni őket. Vendéget nem fogadhatnak, és saját érdekükben televízióhoz, rádióhoz és újságokhoz sem férhetnek hozzá.
A mérnököt - az amstetteni "rémet" - azzal gyanúsítják, hogy házuk pincéjében huszonnégy éven át fogságra és vérfertőző viszonyra kényszerítette lányát, a most negyvenkét éves Elisabethet, akitől hét gyermeke született, de az egyik néhány napos korában meghalt. A lány és három gyermeke a férfi által épített tömlöcben sínylődött egészen mostanáig. Három másik gyereket - két lányt és egy fiút - a "nagyszülők" magukhoz vettek, ők úgy nőttek fel, hogy nem tudtak a testvéreikről. Kepplinger elmondta, hogy az ápoltak - a férje tettéről mit sem tudó nagymama, az anya és öt gyermeke - a körülményekhez képest jól vannak, külön orvos- és pszichológuscsapat foglalkozik velük.
A gyerekek gyógypedagógiai és pszichológiai kezelésben részesülnek, és a felnőttek bevonásával családterápiás beszélgetést is folytatnak velük. Néhány napja tanárok járnak ahhoz a két gyerekhez, akik jószerivel egész eddigi életüket a föld alatti odúban töltötték: ők sem írni, sem olvasni nem tudnak, természetes fényt is csak szabadulásuk után láttak. Az orvosigazgató szerint a hatodik gyerek, a tizenkilenc éves Kerstin, aki életveszélyes állapotban került április 19-én kórházba, még mindig az intenzív osztályon fekszik, de már jobban van - olyannyira, hogy fokozatosan csökkenteni lehet azoknak a gyógyszereknek az adagolását, amelyekkel mesterséges altatásban tartják.
Tulajdonképpen az ő kórházba kerülése eredményezte, hogy fény derült Josef Fritzl szörnyű tettére. A rendőrség azután kezdett el kutatni a szülők - elsősorban is az anya - után, hogy csonttá soványodva, eszméletlen állapotban rábukkantak a lányra az amstetteni ház kapualjában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


