7-től 23 óráig lehet az urnák elé járulni
Román népszavazás: alkotmányos a 4 órás hosszabbítás
Nem ütközik az alaptörvénybe a román képviselőháznak az a korábbi döntése, miszerint négy órával meghosszabbítják a Traian Basescu államfő leváltásáról szóló népszavazáson a szavazókörzetek nyitva tartását.
2012.07.24 18:18MTIA román alkotmánybíróságnak azt követően kellett állást foglalnia, hogy a Basescut támogató Demokrata Liberális Párt (PDL) megtámadta az alkotmánybíróságon a szavazókörzetek nyitvatartási idejének meghosszabbítását.
A vasárnapi referendumon 7 és 23 óra között lehet majd szavazni, a módosítás előtt a jogszabály 8 és 20 óra közötti nyitva tartást írt elő.
A PDL több óvást nyújtott be, de egy kivételével mindet elutasította a taláros testület. A szavazókörzetek 7 órától 23 óráig való nyitva tartása mellett a demokrata pártiak azt is kifogásolták, hogy "túl homályos" a július 29-i népszavazásról elfogadott parlamenti határozat egyik cikkelye, mely szerint a parlamentnek kell eldöntenie "a továbbiakban követendő procedúrát", amennyiben az alkotmánybíróság a népszavazás érvénytelenségét állapítja meg. Az alkotmánybíróság ezt a kifogásukat is elutasította.
A román képviselőház július 18-án fogadta el a referendumtörvényt módosító sürgősségi kormányrendeletet, amely eredetileg eltörölte volna a népszavazás érvényességi küszöbét. E küszöb szerint a referendum csak akkor lehet érvényes, ha a választói névjegyzékben szereplők fele plusz egy fő megjelenik az urnák előtt. Az alkotmánybíróság jelezte korábban, hogy csak abban az esetben fogja elismerni a vasárnapi népszavazás eredményét, ha teljesül a részvételhez kapcsolódó érvényességi feltétel. Az Európai Unió vezetőinek nyomására a kormányt támogató pártok végül módosították a rendeletet, és megtartották az érvényességi küszöböt.
Kapcsolódó írások:
- Románia: Patyomkin-demokrácia vagy valódi rendszerváltás?
- Basescu visszanyerné Románia külföldi hitelességét
- Románia felől érkezett a burgaszi merénylő
- Romániai magyar "nemzeti válogatott" indulhat a parlamenti helyekért
- IMF: elhalasztott romániai felülvizsgálat
- Románia: a választók többségének részt kell vennie a népszavazáson
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


