Eddig 21 ember vesztette életét
Ötvenezren menekültek el az etnikai összecsapások miatt Indiában
Tűzparancsot adtak ki rendbontókkal szemben India északkeleti részén, Asszám szövetségi állam területén, miután a bodo etnikumhoz tartozók és muszlimok közötti erőszakban 21 ember vesztette életét, és ötvenezren elmenekültek.
2012.07.24 10:35MTIAz erőszak a múlt hét végén tört ki, miután bodók állítólag megtámadtak két muszlim diákvezetőt. A két etnikum között az 1990-es évek óta folyamatos az ellenségeskedés a bangladesi határ mentén lévő területen, elsősorban azért, mert a két közösség földrablással vádolja egymást.
Az erőszak kitörése óta mintegy 50 ezren menekültek el otthonukból a kormányzat által felállított táborokba - közölte kedden a helyi rendőrség. Kijárási tilalmat rendeltek el, és ötezer katonát vezényeltek a régióba, hogy megfékezzék az összecsapásokat. A katonák szabadon lőhetnek a gyújtogatókra.
A rendőrség eddig 21 áldozat machetével felszabdalt holttestét találta meg. Az éjjel 80 lakóházat gyújtottak fel. A gyújtogatásokban senki sem sérült meg, mivel a felégetett házak lakói már korábban elmenekültek otthonukból.
Kedd reggel rendzavarók kövekkel és téglákkal dobáltak meg egy vonatot. A hatóságok szerint a helyi vasúti közlekedésben is súlyos zavarokat okozott az erőszak, a késések és kimaradások 15 ezer utast érintenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


