142 tag támogatta
Új elnököt választott a szerb parlament
A Szerb Haladó Párt (SNS) tagját, Nebojsa Stefanovicot választotta meg elnökévé hétfőn a szerb parlament.
2012.07.23 18:36MTIStefanović elnökké választását a 250 fős testület 142 tagja támogatta, 48 ellenezte, 15-en pedig tartózkodtak. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) parlamenti képviselői is rá szavaztak. Pásztor Bálint, a párt képviselőcsoportjának vezetője kijelentette: "a VMSZ ugyan nem tagja a hatalmi többségnek, de így jelzi együttműködési készségét. A VMSZ kész támogatni minden olyan törvényt, amely az EU felé vezet, amely hozzájárul a demokratizálódáshoz, az ipar és elsősorban a mezőgazdaság erősítéséhez, továbbá az emberi és kisebbségi jogok megőrzéséhez és növeléséhez".
Az új házelnök a Szerb Haladó Párt egyik alapítója, elnökségi tagja, a párt főbizottságának alelnöke és belgrádi bizottságának vezetője. 1976-ban született Belgrádban, előbb ügyvédi diplomát szerzett, majd tavaly közgazdaság-tudományit. Nebojsa Stefanovic a Szerb Radikális Párt (ebből vált ki a Szerb Haladó Párt) tagjaként már az előző parlamentbe is bekerült, s a törvényhozás kereskedelmi és turisztikai bizottságát vezette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


