30 ezer embert költöztettek át
Az özönvízszerű esőzésnek Pekingben legalább tíz halottja van
Legkevesebb tíz halottat követelt az özönvízszerű eső Pekingben. Az elmúlt hat évtized legsúlyosabb esőzése miatt a peremkerületekből több mint 30 ezer embert költöztettek biztonságosabb helyre.
2012.07.22 08:20MTISokakat a szél által megbontott és lesodort háztetők törmelékei öltek meg, míg másokkal villámcsapás, illetve a leszakadt vezetékek okozta áramütés végzett-jelentette a Hszinhua hírügynökség vasárnap.
A hatóságok helyi idő szerint hajnali négy óráig hat negyed lakóit menekítették ki. Az utakon hétezer rendőr teljesített szolgálatot, és 12 ezer ember vett részt körülbelül egymillió köbméter esővíz elvezetésében.
A több mint 20 órán át szakadó eső komoly közlekedési fennakadásokat okozott, az utak mentén továbbhaladásra képtelen autók álltak, helyenként pedig az egy métert is megközelítette a hömpölygő vízfolyam magassága. Hat negyedben a távközlési és az internetes szolgáltatás is megszakadt. A pekingi repülőtéren több mint 500 légi járatot töröltek, illetve késve indítottak, mintegy 80 ezer utazó kényszerült várakozásra.
A Peking-Kanton (Guangzhou) vasútvonalon felfüggesztették a vonatok közlekedését, mert egyes szakaszokat elárasztott a víz.
Vasárnap reggel hat óráig a kínai fővárost átlagosan 170 milliméter csapadék érte, de délelőtt már erősen sütött a nap és 33 Celsius-fok volt. Az eddigi legnagyobb eső 1951-ben érte a kínai fővárost.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


