Érdemi szakmai vita
Az EP szeptemberben megvitatja a Benes-dekrétumok ügyét
Az Európai Parlament (EP) petíciós bizottsága úgy döntött, hogy szeptember 20-ai ülésén megvitatja a Benes-dekrétumok elleni beadványt.
2012.07.13 10:58MTI"Érdemi, szakmai és nyilvános vita várható szeptemberben" - nyilatkozott Bagó Zoltán fideszes EP-képviselő a csütörtöki döntés kapcsán. Bagó szerint "itt az ideje, hogy végre értelmes és tárgyilagos vita keretében ismertessük álláspontunkat, kifejtsük véleményünket, és a petíciós bizottságon keresztül felhívjuk az Európai Unió figyelmét egy olyan jogszabálycsomagra, mely ellentétes az EU alapelveivel és alapértékeivel". A képviselő ez év elején karolta fel a Benes-dekrétumok felülvizsgálatát szorgalmazó civilek törekvéseit.
Az EP petíciós bizottsága befogadta a civilek és Bagó által közösen benyújtott javaslatot, most pedig úgy döntött, hogy szeptember 20-ai ülésén napirendjére veszi, megtárgyalja azt. Bagó Zoltán vélekedése szerint több évtizeddel a jogsérelmek után végre érdemi felülvizsgálat kezdődhet a magyarok és németek százezreinek jogait eltipró Benes-dekrétumok ügyében. Az Edvard Benes csehszlovák köztársasági elnök által a második világháború után hozott dekrétumok egyfelől visszaállították az ország szuverenitását, semmisnek nyilvánították a háború alatt bekövetkezett változásokat, és hivatkozási alapot teremtettek a csehszlovák állam jogfolytonosságához.
Másfelől - és a súlyos sérelmek ebből fakadtak - kimondták a csehszlovákiai németek és magyarok kollektív bűnösségét és ezzel indokolt jogfosztását, aminek alapján tömeges vagyonelkobzást, kitelepítéseket hajtottak végre, embertelen büntetéseket szabtak ki. Csehszlovákia két jogutód állama - a Cseh Köztársaság és Szlovákia - egyaránt elutasítja a Benes-dekrétumok érvénytelenségének kimondását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


