Gazdasági együttműködésről tárgyalt
Raúl Castro Hanoiból továbbutazott Moszkvába
A gazdasági együttműködés bővítése, valamint a kereskedelem és a befektetések ösztönzése állt Raúl Castro vietnami tárgyalásainak középpontjában. A kubai vezető ugyanezekről a témákról készül tárgyalni Moszkvában is, ahová kedden utazott Hanoiból.
2012.07.10 17:31MTIAz AFP a Vietnam News helyi hírügynökségre hivatkozva jelentette, hogy Castro részletesen áttekintette az említett kérdéseket vendéglátóival, elsősorban Truong Tan Sang államfővel, Nguyen Tan Dung miniszterelnökkel és Nguyen Phu Tronggal, a Vietnami Kommunista Párt főtitkárával. Megállapodtak abban is, hogy a két kommunista párt delegációi is sűrűbben fognak találkozni, és elmélyítik a latin-amerikai és a távol-keleti térség kapcsolatait.
Vietnamot "politikai és gazdasági" szövetségesnek tekintik a karibi szigetországban. A távol-keleti ország látja el a legnagyobb arányban rizzsel Kubát és jelenleg olajkitermelési munkálatokat folytat a Mexikói-öbölben.
Raúl Castro vasárnap fejezte be négynapos látogatását Hanoiban, és továbbutazott Moszkvába. Az orosz államfői hivatal közlése szerint a vendéget szerdán fogadja Vlagyimir Putyin elnök, akivel a gazdasági együttműködés kérdéseit vitatja meg.
Az AFP emlékeztet: Kuba és az egykori Szovjetunió szövetségesi viszonyban volt, majd egy ideig fagyosak voltak ezek a kapcsolatok. Oroszország és a közép-amerikai szigetország között az utóbbi években látványos közeledés volt tapasztalható. Dmitrij Medvegyev volt orosz államfő 2008-ban tett látogatást Havannában, 2009-ben pedig Raúl Castro utazott Moszkvába, akkorra már átvette az elnöki hatalmat bátyjától, Fidel Castrótól.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


