Nem kielégítő az oktatási helyzetük az EU-ban
15 millió "sajátos nevelési igényű" gyermek nem kap megfelelő segítséget
Noha az európai uniós tagállamok elkötelezettek a bevonó jellegű oktatás elősegítése iránt, a sajátos nevelési igényű gyermekek és a fogyatékos felnőttek még mindig nem részesülnek megfelelő bánásmódban - derül ki az Európai Bizottság Brüsszelben kedden közzétett jelentéséből.
2012.07.10 14:25MTIA helyzetet uniószerte átfogóan vizsgáló jelentés megállapította, hogy az érintett személyek jelentős részét szegregált intézményekben helyezik el, azok pedig, akik többségi oktatási intézményekben tanulnak, ritkán kapják meg a megfelelő segítséget.
Andrula Vasziliu, az oktatásügyért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős európai biztos közleményében emlékeztetett arra, hogy az unióban körülbelül 45 millió munkaképes korú állampolgár él fogyatékkal, a sajátos nevelési igényű gyermekek száma 15 millióra tehető. A jelentés szerint az utóbbiak "gyakran képesítés nélkül vagy alacsony képesítéssel hagyják el az iskolát, majd olyan speciális képzésben részesülnek, mely néhány esetben inkább csökkenti, semmint növelné a későbbi elhelyezkedési lehetőségeiket". Ebben a körben továbbá "sokkal nagyobb a munkanélküliek vagy gazdaságilag inaktívak aránya, és akik viszonylag sikeresek a munkaerőpiacon, azok is gyakran kevesebb fizetést kapnak, mint nem fogyatékos társaik".
A bizottság adatai szerint az EU-tagországokban 1,5 százalék (Svédország) és 11,7 százalék között változik a sajátos nevelési igényű gyermekek aránya, illetve 0,01 százalék (Olaszország) és 5,2 százalék (Flandria) közötti a szegregált speciális iskolába járók aránya az összes tanulóhoz viszonyítva. Magyarországon 5,5 százalék a sajátos igényűek aránya, és 2,6 százalék a szegregált iskolába járóké. Megjegyezte a bizottság mindazonáltal azt is, hogy eltér a tagállamokban a speciális nevelési igényűnek tekintettek körének meghatározása is.
A jelentés leszögezte: "egyre több a bizonyíték arra, hogy a fogyatékos/sajátos nevelési igényű gyermekeket nagy számban integrálni lehet a többségi oktatásba, és a jó minőségű inkluzív oktatás minden tanuló számára hasznos". Bár a tagállamok helyzete ebből a szempontból jelentős eltéréseket mutat, uniós szinten is már számos kezdeményezés van érvényben - mutatott rá Vasziliu.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


