Izraeli katonák rugdossák a gyereket
Videóval: ketten egy 9 éves ellen
Videóra vették, ahogy egy izraeli határőr egy gyereket rugdos Ciszjordániában. A rendőrség vizsgálatot indított, az izraeli emberi jogi szervezet által dokumentált incidensről.
2012.07.06 11:59Konrád - ma.hu
A felvételen jól látszik, ahogy az utcán sétáló 9 éves kisfiúhoz egy egyenruhás katona szalad és megragadja a karjánál fogva úgy, hogy a gyerek a földre zuhan. Később egy másik egyenruhás sétál oda és belerúg az üvöltő kisgyerekbe. Ezután hagyják a fiút elszaladni.
Az Izraeli Határőrség hivatalos közleményében elítéli a katona viselkedését mondván “rossz fényt vet a mundérra”. A határőrség parancsnoka utasítást adott egy csapat felállításáról, ami azonnal kivizsgálja az esetet és pár napon belül közli az eredményeket.
A fiú, Abdul-Rahman Burqan elmondta a rendőrségnek, hogy a katonák aztán kezdték el üldözni, hogy egyiküket káromolta. Elmondta azt is, hogy egy másik esetben egy katona a kezére taposott mikor barátjával megállították egy ellenőrző ponton még a múlt hónapban.
A videót az Izraeli Információs Központ az Emberi Jogokért a Megszállt Területeken szervezet egyik önkéntese készítette Hebronban, Ciszjordánia nyugati részén még június végén. A szervezet kamerákat osztogat a palesztinoknak, hogy azok rögzíthessék az ilyen és hasonló jellegű eseteket mikor izraeli katonák vagy telepesek követnek el atrocitásokat.
A felvétel készítője elmondta, akkor kezdett el filmezni mikor látta, hogy a rendőrök megtámadják a fiút. Egyes jelentések szerint a kisgyerek kövekkel hajigálta a rendfenntartókat mielőtt a rögzítés elkezdődött.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


