Egészségi állapota miatt mondott le?
Lemondott az új görög kormány kijelölt pénzügyminisztere
Lemondott hétfőn Vasziliosz Rapanosz, az új hárompárti görög kormány kijelölt pénzügyminisztere, akit pénteken különböző egészségi panaszokkal kórházba vittek - közölte a miniszterelnöki hivatal.
2012.06.25 20:00MTIRapanosz a miniszterelnöknek, Antonisz Szamarasznak küldött levelében jelentette be lemondását, amelyet a kormányfő elfogadott. Szamarasz maga is csak hétfőn hagyta el a kórházat, ahol retinaleválás miatt szemműtéten esett át.
A 64 éves Rapanoszt, a Görög Nemzeti Bank elnökét hasi panaszok, émelygés és szédülés miatt vitték pénteken kórházba, mielőtt még miniszteri esküjét letehette volna.
Lemondását bejelentve azt írta levelében, hogy nem sikerült úrrá lennie egészségi problémáin, és állapota nem teszi lehetővé feladatainak ellátását. Nagyon sajnálja, hogy el kell utasítania a pénzügyminiszteri felkérést - tette hozzá.
Rapanosz krónikus egészségi problémái régóta ismertek Athénban. Néhány napja olyan hírek is lábra kaptak, amelyek szerint a kijelölt pénzügyminiszter elégedetlen a munkáját segítő csapat összetételével. Inkább megbízható technokratákat látott volna szívesen a minisztériumban, nem pedig politikusokat. Ezt a kívánságát azonban nem teljesítették. Hivatalos forrásokból mindazonáltal ezeket a híreket nem kommentálták.
Rapanosz visszalépése miatt a tárcát a korábbi miniszter, Jeórjiosz Zaniasz fogja vezetni. Ő tapasztalt szakember, részt vett a Görögország problémáiról rendezett valamennyi tárgyaláson. A görög küldöttség tagjaként jelen lesz csütörtökön és pénteken az Európai Unió csúcstalálkozóján is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06