2,2 millió ember hagyta el a lakóhelyét
Több mint egymillió menekült tért vissza Boszniába
Bosznia-Hercegovinába 1,1 millió menekült tért haza a háború 1995-ös befejezése óta, de becslések szerint 400 ezer társuk továbbra is külföldön él - közölte kedden a szarajevói emberi jogi és menekültügyi minisztérium.
2012.06.19 20:11MTIA tárca a menekültek szerdai világnapja alkalmából hozta nyilvánosságra az adatokat.
Az 1992-1995-ös háború során közel 2,2 millió ember hagyta el Boszniát, a háború előtti lakosság több mint fele.
A külföldre távozók közül több mint egymillió ember kért menekültstátust a világ több mint száz országában.
Ugyanakkor egymilliónyian Bosznián belül kényszerültek elmenekülni lakóhelyükről a harcok elől.
A tárca által a hazatértek számáról közölt 1,1 milliós adatba a külföldről és az ország más részeiről hazatértek is beleszámítanak.
A minisztérium megjegyezte, hogy több mint százezer ember továbbra sem eredeti lakóhelyén, hanem az ország más vidékén él, ahova a harcok elől menekült. Elsődleges fontosságú, hogy helyzetükre tartós és fenntartható megoldást találjanak, hiszen közülük sokan veszélyeztetettek, mély lelki megpróbáltatásokon estek át, és embertelen körülmények között élnek. Kétezer-hétszáz család menekültbefogadó-állomásokon él, s közel ugyanennyi olyan otthonban, ahol nincs áramszolgáltatás.
A hatóságok mára 220 ezer háború előtti lakásbérlőnek és -tulajdonosnak adták vissza jogos tulajdonukat, s ezzel a vonatkozó törvényeket "kilencvenkilenc százalékig" teljesítették. Felépítettek 330 ezer új lakást, és helyreállították a közműveket - sorolta a minisztérium az adatokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06