Már kevesebben bíznak benne
Romlott Barack Obama nemzetközi megítélése
Barack Obama amerikai elnök politikájának nemzetközi megítélése jelentősen romlott hivatalba lépése óta, s emiatt csökkent az Egyesült Államokba vetett bizalom is - állapította meg az amerikai Pew Kutatóintézetet tanulmánya, amelyet az intézmény honlapján tettek közzé.
2012.06.14 14:48MTIAz európaiak és a japánok zöme továbbra is bízik Obamában, bár az elnökről pozitívan vélekedők aránya a szigetországban jelentősen csökkent, a megkérdezettek 85 százalékáról 74 százalékra 2009 és 2012 között. Az európaiaknak még mindig a 80 százaléka ítéli meg pozitívan az amerikai elnök tevékenységét. A mohamedán országokban mindössze a megkérdezettek 24 százaléka nyilatkozott pozitívan az idén az amerikai elnökről, a legnagyobb népszerűségcsökkenést pedig Kínában mérték, ahol 2012-ben már csak a megkérdezettek 38 százaléka tartotta jónak Obama politikáját, míg 2009-ben 24 százalékkal többen nyilatkoztak így.
Ami az Egyesült Államok megítélését illeti, az az elmúlt három évben csak Japánban (13 százalékkal) és Oroszországban (8 százalékkal) javult. A legkevesebben (a megkérdezettek 15 százaléka) a mohamedán országokban nyilatkoztak pozitívan az Egyesült Államokról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


