Pánik van az emberekben
Olaszországban megkongatták a vészharangot
Észak-Olaszországban újabb földrengésektől tartanak, kisebb rengés Udine környékén.
2012.06.09 14:02MTIOlaszországban megkongatták a vészharangot, egy szakértői jelentés szerint ugyanis az ország északi részén újabb erős földrengések várhatók. Szombatra virradóan Udine térségében észleltek kisebb rengést, amelynek ereje 4,5-ös volt, s nem okozott károkat.
Szombati római sajtóértesülések szerint egy szakértőkből álló bizottság a május 20-i, illetve a május 29-i, összesen 26 halálos áldozatokat követelő, Emilia Romagna tartományt sújtó nagy erejű földmozgások után arra a következtetésre jutott, hogy további hasonló vagy még nagyobb erejű földrengések nem zárhatók ki. A bizottság jelentésében ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nincs semmifajta tudományosan megalapozott módszer egy esetleges rengés előrejelzésére.
Mario Monti kormánya ezt követően riadót fújt. A miniszterelnök külön nyilatkozatban utalt arra, hogy a hatóságok további intézkedéseket tesznek a lakosság védelme érdekében. Ugyanakkor ígéretet tett arra is, hogy fokozzák az erőfeszítéseket a májusi földrengések által sújtott körzetek újjáépítésének támogatására. Monti a bizottsági jelentés alapján kiemelte, hogy a földrengések nem jelezhetők előre, ugyanakkor közölte: a dokumentumban foglaltak nyomán a hatóságok a megelőző intézkedések megsokszorozását határozták el.
A szakértők úgy vélekedtek, hogy a várható földrengések által leginkább a felső-olaszországi Ferrara városa és közvetlen környéke veszélyeztetett. Ferrara polgármestere ezt követően beszámolt arról, hogy elrendelte az épületek biztonságának ellenőrzését. Óvott ugyanakkor a pániktól, illetve a riadalomkeltéstől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


