Teherszállító repülőgép balesete Accrában
Kisbuszba csapódott a Boeing
Leszálláskor egy kisbuszba csapódott egy teherszállító repülőgép szombat este a ghánai főváros repülőterénél, s a balesetben tízen meghaltak.
2012.06.03 08:38MTIReptéri illetékesek szerint az Allied Air nigériai légitársaság Boeing 727-es típusú, Lagosból érkező gépe a Kotoka nemzetközi repülőtérre szállt le, s e manőver közben túlfutott a kifutópályán, átszakította a reptér kerítését, majd a légikikötő közelében lévő El Wak stadionnál egy főúton közlekedő, utasokkal teli kisbuszba csapódott.
A ghánai tűzoltóság szóvivője szerint a gép becsapódása következtében a busz összes utasa szörnyethalt, de a gép személyzetének nem esett baja. Négy tagját kórházba szállították.
A helyi tévé tudósítása szerint a repülőgép keresztbe fordulva állt meg az úton, orr-része és szárnyai erősen megrongálódtak, míg farokrész leszakadt a gép törzséről. A hajózó személyzet tagjai a baleset után kiugrottak a gépből. A helyszínre mentőkocsik érkeztek, s a körzetet a ghánai rendőrség lezárta.
A CNN hírtelevízió szerint a baleset idején Accrában zuhogott az eső. A ghánai légügyi hatóságok azt gyanítják, hogy a baleset a fékrendszer meghibásodása miatt történhetett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


