Vietnám
Hiánycikk a méreg: nem végeztek ki senkit egy éve
Vietnámban egy éve nem végeztek ki egyetlen halálra ítéltet sem, mert az indokínai országban a tavaly rendszeresített kivégzőeszközhöz, a méreginjekcióhoz hiányzik a méreganyag.
2012.05.29 09:40MTIDang Van Hieu belügyminiszter-helyettes a Tuoi Tre (Ifjúság) című lap keddi számában megjelent nyilatkozatában elmondta, hogy a kivégzéshez szükséges anyag beszerzése külföldről nagy nehézségekbe ütközik. Az újság szerint a hatóságoknak egyelőre elgondolásuk sincs arról, hogyan oldják meg a problémát.
Vietnámban több mint 400-an vannak siralomházban. Hanoi tavaly júliusban humanitárius okok miatt váltotta fel a kivégzőosztagokat a méreginjekcióval.
A kivégzéshez szükséges készítmény hiánya gondot okoz Oklahoma amerikai szövetségi államban is, ahol az egy főre eső kivégzések száma a legmagasabb az Egyesült Államokban. Mint nemrég közölték, már csak egy adag európai gyártmányú pentobarbital áll a szövetségi állam büntetés-végrehajtási intézeteinek rendelkezésére. Ezt a szert korábban csak menthetetlenül sérült vagy beteg állatok elaltatására használták. Miután alkalmazását kiterjesztették a kivégzésekre, a halálbüntetést ellenző Európai Unió betiltotta forgalmazását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


