Az ukrán parlament megfosztotta a volt kormányfőt
Timosenkót nem engedik külföldön gyógyulni
Az ukrán parlament elutasította, hogy napirendre vegye a büntető törvénykönyv és eljárási kódexének módosítását, amely lehetővé tette volna, hogy fogva tartottak - közöttük Julija Timosenko volt kormányfő - külföldön részesülhessenek orvosi kezelésben.
2012.05.23 14:56MTIA törvénymódosítás napirendbe vétele mellett mindössze 131 képviselő szavazott a jelen lévő 418-ból.
A Tarasz Csornovil független képviselő által beterjesztett módosítás előírta volna, hogy az a személy, aki bűncselekmény elkövetése után vagy az ítélet kihirdetése után olyan súlyos betegségbe esett, amely akadályozza a büntetés letöltését, mentesülhet a büntetés, illetve annak hátralévő része letöltése alól. Erről a bíróság döntött volna, csakúgy, mint arról, hogy a fogva tartott életét vagy egészségét veszélyeztető betegség esetén az elítéltet Ukrajnában vagy külföldön lehet gyógykezelni.
Jaroszlav Szuhij, a kormányzó Régiók Pártja frakciójának tagja szerint a törvénymódosítási javaslat "kigúnyolja a józan észt". Mint mondta, a fogva tartottakat állami pénzen kezelik, márpedig ha az államnak arra sincsen pénze, hogy külföldön gyógyíttasson beteg embereket, igazságtalan lenne, ha elítéltek külföldi gyógyítását fizetnék.
A szavazás után a Timosenko vezette BjUT-Haza frakció nyilatkozatban közölte, hogy nem vesz részt a törvényhozás munkájában, és kivonult az ülésteremből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06