Eltalálta a távoli célpontot
Sikeres orosz kísérlet új ballisztikus rakétával
Vagyim Koval, az orosz hadászati rakétacsapatok szóvivője közölte: Oroszország sikeres kísérletet hajtott végre egy új interkontinentális ballisztikus rakétával.
2012.05.23 10:59MTIKoval elmondta, hogy a rakétát az észak-oroszországi Pleszeck űrrepülőteréről indították, s a rakéta gyakorlótöltete eltalálta az ország távol-keleti részében, egy kamcsatkai lőtéren kijelölt célpontot.
Az orosz illetékes közlése szerint a kísérlet célja az volt, hogy igazolják azokat technológiai eljárásokat, amelyeket a rakéta kifejlesztésében alkalmaztak. Emellett ellenőrzik a hordozóeszköz üzemképességét és találati pontosságát.
Ezzel a rakétatípussal tavaly szeptember 27-én sikertelen kísérletet hajtottak végre. A hordozóeszköz a starthelytől 10 kilométerre lezuhant.
A mostani kísérlet során a szilárd hajtóanyagú rakétát mozgatható indítóállásból lőtték fel. Egy rakétaszakértő az Interfax orosz hírügynökségnek elmondta: a prototípust a mostani tesztrepülésen nyert műszaki adatok alapján tökéletesítik. Az új haceszközt a Topol-M típusú hadászati rakétát alapul véve fejlesztik ki. Külön-külön célba juttatható robbanótöltetekkel rendelkezik majd, ezért kevésbé sebezhető a rakétaelhárító rendszerek által.
Orosz források szerint az új rakétafejlesztéssel Moszkvának az a célja, hogy olyan eszköz birtokába jusson, amellyel képes ellensúlyozni a NATO által Európába telepítendő rakétapajzs hadászati jelentőségét. Oroszország hevesen bírálja a NATO rakétaelhárító védelmi rendszerét, amely teljes egészében 2018-2020-ra épül ki. Oroszország nemzetbiztonságára veszélyesnek tartja, mert szerinte a NATO rakétavédelmi rendszere gyengíti hadászati elrettentő erejét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


