"A jogainkért küzdő vezetőket akarunk!"
Esernyőkkel tiltakozott a MOGYE
Feliratozott orvosi öltözetben, esernyővel demonstrált a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar választásainak az elismertetéséért Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára.
2012.05.23 09:59MTIAz erdélyi Krónika napilap beszámolója szerint Ádám Valérián - a MOGYE volt diákja - az intézmény előtti parkban, majd a város utcáin sétált feliratozott, fehér orvosi köpenyben, narancssárga ernyővel a kezében. A köpenyén ezúttal "A jogainkért küzdő vezetőket akarunk!" jelmondat volt olvasható.
Ádám Valérián elmondta, az ellen tiltakozik, hogy Leonard Azamfirei rektor nem hajlandó elfogadni a magyar oktatók képviselőjének Szabó Bélát, akit a magyar oktatók vezetőjükké választottak, ugyanakkor az orvosi kar dékánhelyettesi tisztségébe olyan magyarul is beszélő oktatót nevezett ki, akit a magyar tagozat nem ismer el képviselőjének.
A tiltakozó fiatalember ellen már a reggeli órákban megpróbáltak fellépni a hatóságok. Előbb a helyi rendőrök igazoltatták a belvárosban, majd az egyetem parkjában egy őrző-védő szolgálat egyenruhában lévő munkatársa érdeklődött afelől, hogy kinek az engedélyével sétál az egyetem udvarán, a tiltakozást azonban nem akadályozták meg.
A Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Képzésért Egyesület (RMOGYKE) képviselői tavaly heteken át sétáltak Marosvásárhely főbb utcáin, fehér orvosi köpenyben, narancssárga esernyővel, figyelemfelkeltő feliratokat viselve. Akkor a MOGYE magyar tagozatát törvény szerint megillető önállóságért, az egyetem vezetői által jogfosztó módon értelmezett egyetemi autonómia ellen léptek fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06