Bővült a szobalány keresete
DSK-ügy - Orális szex és nőgyűlölet?
Nőgyűlölettel bővült a Dominique Strauss-Kahn elleni polgári peres kereset, amelyet egy guineai szállodai szobalány nyújtott be ellene, azt állítva, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezérigazgatója orális szexre kényszerítette őt.
2012.05.23 07:45MTIA kereset azzal a megállapítással bővült, hogy a szobalány, Nafissatou Diallo részben Strauss-Kahn nőgyűlölete miatt vált áldozattá.
"Az alperes azért követett el erőszakos bűncselekményt a felperes ellen, mert ő nő, s az alperes, legalábbis bizonyos mértékben, gyűlöletet táplál a nők iránt" - áll az módosított keresetben, amelyet helyi idő szerint kedden nyújtottak be egy bronxi bíróságon Dialló ügyvédjei, hivatkozva egy, New Yorkban hatályos jogszabályra, amely oltalmazza a nemi indíttatásból elkövetett bűncselekmények áldozatait.
Diallo jogi képviselői szerint a kereset bővítésével könnyebb lesz a bíróság elé tárni Strauss-Kahn múltbeli szexügyeit, amelyeket a bíró amúgy a tárgyhoz nem tartozónak minősíthet és elutasíthat.
A szóban forgó ügyben Diallo tavaly büntetőeljárást indított Strauss-Kahn ellen, de a vádakat ejtette a bíróság, mert kérdések merültek fel Diallo szavahihetőségével kapcsolatosan. A New York-i Sofitel szálloda volt szobalánya azonban ezután polgári peres keresetet nyújtott be ellene, meg nem határozott összegű kártérítést követelve az általa "brutálisnak" és "szadistának" nevezett, tavaly májusban elkövetett támadás miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


