Porondon a törvénytervezet
Nem kezelhetnek államtitkot a szerencsejátékosok Kínában
A kormány jogügyi hivatalának előterjesztéséből, amely az államtitok-kezelésre vonatkozó törvény végrehajtásának tervezetét tartalmazza kiderült: szerencsejátékos, büntetett előéletű személy például nem kezelhet majd államtitkokat Kínában.
2012.05.16 08:42MTIA dokumentumot kedden tették közzé és június közepéig elektronikus, vagy postai levélben a lakosság is véleményezheti, javaslatokat, kiegészítéseket tehet hozzá - olvasható a szerdai kínai lapokban.
Az előterjesztés egyebek mellett megállapítja, hogy azok, akiket egyszer már elbocsájtottak állami állásukból bűncselekmény elkövetése miatt, vagy szenvedélybetegek - kábítószer-élvezők vagy megrögzött szerencsejátékosok - nem alkalmazhatók olyan munkakörben, ahol államtitkokhoz férhetnek hozzá.
A kormányzati alkalmazottak, akik bizalmas információkat kezelnek, csak kínai állampolgárok lehetnek, hűnek kell lenniük az országhoz és szakmailag megfelelő képzetséggel kell rendelkezniük - áll a javaslatban.
Amennyiben külföldieket alkalmaznak bizalmasnak minősülő területeken, azt a tartományi, illetve központi kormányzati szintű illetékes osztályok számára jelenteni kell. A bizalmas információkat is kezelő vállaltoknak és intézményeknek, állami ellenőrzésen kell átesniük.
Az előterjesztés meghatározza az államtitkok körét, ami nagyban elő fogja segíteni a törvény végrehajtását - állítják a dokumentum készítői.
Kínában sok olyan ítélet született, amelyben az államtitok megsértésére hivatkoztak, de jogi szakemberek is úgy vélték, hogy a terület nem eléggé szabályozott, s túlságosan bő teret nyújt az ügyészek számára. Az új törvény mögött ugyanakkor elsősorban a nemzetbiztonság megerősítésének fokozására irányuló szándék húzódik meg - írták a kínai lapok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06