Túl sok volt a kritika
Lemondott két miniszter Peruban
Lemondott csütörtökön a perui védelmi és belügyminiszter, mivel sok bírálat érte őket a gerillák és a drogcsempészek elleni harc sikertelensége miatt.
2012.05.11 09:59MTIAlberto Otarolát és Daniel Lozadát az ellenzék pártok azzal vádolták meg, hogy felelősség terheli őket 10 katona és rendőr haláláért, akik az utóbbi hetekben a dél-amerikai ország őserdei területén szélsőbaloldali gerillák rajtaütéseiben vesztették életüket. Ezek az esetek nagy felháborodást váltottak ki, és feszültséget szítottak a politikai elit köreiben.
Otarola, a védelmi tárca vezetője döntésének indoklásában kijelentette, távozásával lehetővé óhajtja tenni azt a kormányzati egységet, amely a kábítószer-csempészettel összefüggő cselekmények elleni küzdelem sikeréhez szükséges.
Elemzők véleménye szerint a kormány azért vallott kudarcot, mert a felforgató eszmék hirdetése elleni harc stratégiája mellett döntött, holott az ország ellensége ma a drogcsempészet. A Fényes Ösvény elnevezésű perui szélsőbaloldali szervezet, hasonlóan a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erőkhöz (FARC) jórészt a drogcsempészetből fedezi működésének a költségeit.
A két miniszternek szombaton kellett volna megjelennie a parlamentben, ahol bizalmatlansági indítványt nyújtottak volna be ellenük, és várhatóan elegendőek lettek volna a leváltásukra szavazó képviselők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


