Harcostársai kezdeményezték
Emléktáblát avattak Mussolini kivégzésének helyszínén
Harcostársai kezdeményezésére emléktáblát avattak azon a helyen, a Comói-tó partján, ahol olasz partizánok 1945-ben kivégezték Benito Mussolinit.
2012.04.30 19:15MTIA diktátort és szeretőjét, Clara Petaccit a svájci határ közelében, Dongo faluban fogták el, majd egy közeli településen, Giulino de Mezzegrában végezték ki 1945. április 28-án. Holttestüket Milánóba vitték, és a Piazzale Loretón kiakasztották.
Az emléktáblát annak a háznak a falára erősítették, amelyben a Duce utoljára meghúzta magát, mielőtt Svájcba menekült volna Petaccival. Mintegy kétszáz újfasiszta vett részt a vasárnapi emléktábla-avatón, amelyet az Olasz Szociális Köztársaság Harcosainak Nemzeti Uniója kezdeményezett. Jelen volt az ünnepségen a falu polgármestere, és a táblát megáldotta egy pap. A tábla helyén korábban egy fekete kereszt volt, amelynek felirata szintén jelezte, hogy a ház a fasiszta államférfi menedékéül szolgált, és hogy ott ölték meg. A keresztnél korábban is rendeztek megemlékezést Mussolini hívei.
Az olasz partizánszövetség (ANPI) elítélte az emléktábla-avatást. "Szomorúan állapítjuk meg: annak dacára, hogy Olaszországnak antifasiszta alkotmánya van, még mindig vannak olyanok, akik segítik a fasisztákat ilyen demonstrációk megrendezésében" - áll az ANPI közleményében.
A szélsőjobboldali csoportokban Mussolini iránt élő nosztalgia személyi kultuszt vont köré, és minden évben több ezer híve látogat el szülőfalujába, Predappióba, ahol maradványait 1957-ben eltemették. Első nyughelye egy jelöletlen sír volt, amelyből egy jobboldali újságíró, Domenico Leccisi 1946-ban ellopta a holttestet, és elrejtette. Pár hónappal később a hatóságok megtalálták a földi maradványokat. A meggyőződéses fasiszta Leccisi több mint tízéves kampányának eredményeként végül 1957-ben temették el újra Mussolinit Predappióban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


