Hatan meghaltak
Támadásokat intéztek egy újság szerkesztőségei ellen Nigériában
Nigéria két városában is támadásokat intéztek csütörtökön egy újság szerkesztőségei ellen; a merényletekben hat ember vesztette életét, köztük legalább egy öngyilkos terrorista.
2012.04.26 16:27MTIAz egyik esetben a This Day című lap fővárosi, abujai szerkesztőségéhez hajtott egy gépkocsi, amelyet a biztonsági őrök beengedtek a telek kapuján. A sofőr ekkor nekivezette a járművet a szerkesztőségi épületnek, és felrobbantotta. Két őr és a merénylő életét vesztette, de a lap munkatársai sértetlenek maradtak - mondta el a szerkesztőbizottság igazgatója.
A másik eset az északi Kaduna városban történt, annak részletei kevésbé tisztázottak. A helyi vöröskereszt szóvivője szerint egy ember berohant az épületbe egy pokolgéppel, amelyet felrobbantott. Legalább hárman meghaltak, és állítólag később volt egy második robbanás is. A rendőrség lezárta a környéket.
A This Day Nigéria egyik legbefolyásosabb, kormánypárti napilapja. A merényletekért egyelőre senki sem vállalta a felelősséget. A nyugat-afrikai országban az utóbbi két évben iszlamista szélsőségesek indítottak harcot a világi kormány ellen. A Boko Haram nevű szervezetük az idén már több száz ember halálát okozta.
Kapcsolódó írások:
- Észak-Korea kész a föld alatti nukleáris robbantásra
- Kigyulladt egy garázs, ki kellett költöztetni a környéken lakókat
- Robbanás egy norvégiai tejüzemben
- Pokolgép robbant egy türoszi étterem liftjében
- Tízezer kiló robbanóanyag a felkelőknél - brutális vérfürdő Kabulban
- Az atomtöltet a helyén, Észak-Korea robbant
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


