"Legitim politikai célpont" voltak

Breivik nem kér bocsánatot a munkáspárti áldozatok szüleitől

Bocsánatot kért a "politikailag el nem kötelezett" áldozatok családjától a tavalyi norvégiai tömegmészárlás tettese, a bíróság előtt álló norvég Anders Behring Breivik, de nem volt hajlandó bocsánatot kérni azoknak a fiataloknak a szüleitől, akiket a munkáspárti ifjúsági táborban, Utoya szigetén ölt meg.

2012.04.23 12:52MTI

Breivik hétfői meghallgatásán mindvégig nyugodt hangon és közönyösen beszélt. Azt mondta, nagyon sajnálja azokat a járókelőket, illetve hozzátartozóikat, akik az általa elkövetett oslói pokolgépes merényletben meghaltak vagy megsebesültek, majd amikor az ügyész megkérdezte tőle, hogy bocsánatot kér-e azon áldozatok családtagjaitól is, akik a környező minisztériumi épületekben vagy az ifjúsági táborban haltak meg, nemmel válaszolt.
   
Megismételte azt a kijelentését, miszerint "borzalmas, amit tett, de szükséges volt", hozzátéve, hogy utoyai áldozatai közül 44-en valamilyen tisztséget töltöttek be a munkáspárt ifjúsági tagozatában. Kijelentette, hogy "legitim politikai célpont" volt a kormányzati negyed és az ifjúsági tábor.
   
Breivik a szigeten 69 embert ölt meg, legtöbbjük fiatalkorú volt. Nyolc halálos áldozata volt annak, hogy utoyai ámokfutása előtt felrobbantott egy kisteherautóba rejtett pokolgépet a kormányhivataloknak helyet adó toronyház tövében.
   
"Azt vesztették el, ami a legkedvesebb volt nekik" - mondta a vádlott az áldozatok hozzátartozóira utalva. "De én is elveszítettem a családomat és a barátaimat, igaz, ezt én választottam. Nem szép dolog 18 évesnél fiatalabbakat célba venni, de gyakorlatilag lehetetlen volt közöttük különbséget tenni" - jelentette ki.
   
Elmondta, hogy milyen meggondolásból kímélte meg két ember életét a táborban: az egyiket azért nem ölte meg, mert nagyon fiatal volt - mint kiderült, 10 éves -, viszont előtte lelőtte az apját. A másikkal pedig azért nem végzett, mert "nem úgy nézett ki, mint egy marxista". "Magamat láttam benne, egy jobboldalit" - tette hozzá.
   
Pisztolyát használta azon áldozataival szemben, akik 10 méternél kisebb távolságban voltak tőle, és puskáját azokkal szemben, akik távolabb.
   
Részletesen beszámolt arról, hogy tervbe vette: elvágja Gro Harlem Brundtland volt munkáspárti miniszterelnök torkát, miközben filmre veszi azt, és közben felolvas egy szöveget. A volt miniszterelnök asszony az utoyai ámokfutás előtt néhány órával járt a táborban, és mondott ott beszédet.
   
Breivik a beszámolók szerint nevetést váltott ki a tárgyalás hallgatóságából azzal, hogy elmondta: tettei után úgy akart elmenekülni, hogy "eltulajdonít" egy sportrepülőgépet, s a gép vezetéséhez szükséges alapismereteket a YouTube-on sajátította el.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.