Minden második ember a nukleáris önvédelem pártján
Atomfegyver: ha Irán fenyeget, a törököknek is kell
Egy felmérés szerint a törökök több mint fele támogatja, hogy Törökország nukleáris fegyverre tegyen szert arra az esetre, ha Irán atomfenyegetést jelentene az országra. 34 százalékuk ugyanakkor helyteleníti a nukleáris fegyver kifejlesztését.
2012.03.30 13:16MTIA Gazdasági és Külpolitikai Tanulmányok Központja közvélemény-kutatásában azt a kérdést tette fel, hogy egy nukleáris fegyverekkel rendelkező Irán esetleges támadására válaszul Törökországnak saját atomfegyvert kellene kifejlesztenie, vagy a NATO védelmére kellene támaszkodnia?
A felmérés szerint hogy a megkérdezettek 54 százaléka támogatta a saját nukleáris fejlesztéseket, s csak 8,2 százalék vélte úgy, hogy erre nincsen szükség, mivel a NATO biztonsági ernyője elegendő védelmet biztosít Törökország számára. A válaszadók 34 százalékának véleménye szerint Ankarának semmilyen körülmények között nem lenne szabad atomfegyvert előállítania.
Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök a hét közepén Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnökkel folytatott tárgyalásain mege
rősítette, hogy támogatja az atomenergia békés célú felhasználásának jogához ragaszkodó iráni álláspontot. Teherán fenyegetésnek tekinti és stratégiai hibának nevezte, hogy a NATO rakétapajzsának részeként Törökországba telepítettek amerikai radarokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


