Állandó feszültségforrás
Délszláv háború - Ezrével őriznek azonosítatlan holttesteket
Az eltűntek ügyeivel foglalkozó szerb kormánybizottság szerint a délszláv háború azonosítatlan és azonosíthatatlan áldozatainak ezreit őrzik már hosszú évek óta számos nyugat-balkáni ország több városának a halottasházaiban.
2012.03.27 19:59MTIVeljko Odalovic, a bizottság elnöke kedden Belgrádban sajtótájékoztatón ismertette a testület egyéves munkájáról szóló jelentését. Leszögezte, hogy a bizottság álláspontja szerint: "Mindaddig, amíg nem derül fény az eltűntek sorsára, folyamatosan szembesülni fogunk a problémával, amely a térség állandó feszültségforrását jelenti. A kérdés rendezése a térség biztonságának lényegbevágóan fontos előfeltétele".
Kiemelte: "Összességében még mindig körülbelül 5.000-re tehető a nyugat-balkáni városok halottasházaiban fekvő és azonosítatlan holttestek száma". Úgy fogalmazott, hogy sok eltűnt személy sorsát sikerült felderíteni, de nagy gondot jelent, hogy Zágrábban még mindig körülbelül 900 azonosíthatatlan holttest van, Szarajevóban, Tuzlában és Visoko városban több mint 3.000, Banja Lukában 600, Pristinában pedig körülbelül 400 azonosítatlan áldozat tetemét őrzik. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyezte, hogy a szervkereskedelem áldozatául esett személyek sorsának felderítése - akik között sok elhurcolt szerb van - jelentős előrelépést fog jelenteni ezen a téren.
Beszámolt arról, hogy mielőtt Pristinával elkezdték volna a közös munkát, Koszovóban 3.300 eltűntet tartottak nyilván, ma már "csak" 1.723-at. Elmondta, hogy Szerbia 403 állampolgárát keresi Horvátországban, míg 97 szerb állampolgárnak Bosznia-Hercegovinában veszett nyoma. Több mint 1.200-ra tehető azoknak az eltűnt horvátországi állampolgároknak a száma, akiknek a családtagjai menekültként Szerbiában élnek.
Szerbia és Horvátország együttműködését államközi megállapodás szabályozza az eltűntek felkutatásában, és Belgrád hamarosan hasonló egyezményt köt Bosznia-Hercegoviával és Montenegróval is. Folyamatos az együttműködés a pristinai munkacsoporttal is, az utóbbi egy évben a szerb és a koszovói munkacsoport kétszer ülésezett: egyszer Belgrádban, egyszer pedig Pristinában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


