Virágot adtak át a miniszterelnöknek
"Viktor, veled vagyunk" - Szimpatizánsok fogadták Orbánt Münchenben
Szimpátiatüntetők fogadták Orbán Viktor miniszterelnököt csütörtökön Münchenben, a Bajor Gazdasági Szövetség székháza előtt.
2012.03.22 18:15MTIA mintegy kétszáz szimpatizáns a kormányfő érkezésekor elénekelte a magyar Himnuszt, majd azt skandálták, hogy "Viktor, Viktor", és virágot adtak át a miniszterelnöknek, aki személyesen is üdvözölte őket.
Az Orbán Viktort magyar zászlókkal és például "Viktor for victory", "Hajrá, Magyarország" és "Viktor, veled vagyunk" feliratú táblákkal fogadó tüntetők - akik Németországban élő magyarok - nevében Czibulás Gábor a helyszínen azt mondta, azért jöttek, hogy üdvözöljék a kormányfőt, jelenlétüket pedig a táblákon olvasható szövegekkel magyarázta. Hozzátette, a német nyomtatott sajtó "hadjáratot indított Magyarország ellen, különösen Orbán Viktor ellen", és emiatt is fel akarnak lépni. "Megmutatjuk a német médiumoknak, nem úgy van, ahogy ők állítják" - hangsúlyozta.
Orbán Münchenben: a német és a magyar gazdaság lassan, de biztosan összenő
Orbán Viktor szerint a német vállalatok magyarországi jelenléte alapján azt mondhatni, hogy a német és a magyar gazdaság "lassan, de biztosan összenő". A magyar kormányfő ezt csütörtökön mondta Münchenben, miután tárgyalt Horst Seehofer bajor tartományi miniszterelnökkel.
Orbán Viktor a közös sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a német gazdaságnak jó kilátásai vannak, és mivel Magyarország - "a gazdasági térképet" nézve - a délnémet ipari zónához tartozik, a magyaroknak ez jó hír.
Kifejtette: a német vállalatok magyarországi jelenlétét vizsgálva nemcsak gyártelepeket és szerelőcsarnokokat látni, hanem fejlesztőmérnöki központokat, egyetemi tanszékeket és közös szakképzési iskolákat is. Mint fogalmazott, a német és a magyar gazdaság, valamint ipar "lassan, de biztosan összenő".
A miniszterelnök hozzátette, a magyarok meríteni fognak a németek optimizmusából, és ha a Magyarországon megindult reformok is végbemennek, akkor mindennek egy "szép gazdasági teljesítmény" lesz a vége. Németország - azon belül is Bajorország - és Magyarország megerősödve fog kikerülni a gazdasági válságból - jelentette ki Orbán Viktor.
A sajtótájékoztatón Horst Seehofer azt mondta, a tárgyaláson elsősorban gazdasági kérdések kerültek szóba, de téma volt például a Duna-menti együttműködés is, és nem volt olyan ügy, amellyel kapcsolatban ellentétes állásponton lettek volna. A bajor miniszterelnök, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke egyúttal jelezte, elfogadta Orbán Viktor meghívását, így a közeljövőben Budapestre látogat. Ezt azzal is indokolta, hogy sok német vállalat - például az Audi - van jelen Magyarországon.
A magyar miniszterelnök este, müncheni programja zárásaként, előadást tart a Bajor Gazdasági Szövetség székházában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:02 Kockacukor nagyságú jégkockákkal söpört végig a vihar Szécsényben
- 22:56 Súlyos baleset történt Észak-korea legnagyobb hadihajójának vízre bocsátásakor
- 20:53 Lövöldözés a Zsidó Múzeum előtt Washingtonban - két izraeli nagykövetségi alkalmazott meghalt
- 18:45 Az EU 5,5 millió eurós vészsegélyt nyújt az amerikai Radio Free Europe/Radio Liberty médiumnak
- 16:40 Tragédia Gödöllőn: 12 éves kislány vetett véget életének - a zaklatás gyanúja is felmerült
- 14:36 Tudósok felfedezték a zsírégetés legfőbb kulcsát az emberi sejtekben
- 12:33 460 millió év alatt őshalak páncéljából fejlődtek ki a fogaink
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06