Egyre több a Delfin a zsidó államban
Megállapodtak: megy a német akciós tengeralattjáró Izraelnek
A német és az izraeli védelmi miniszter megállapodott: újabb német tengeralattjárót vásárolhat Izrael kedvezményes áron.
2012.03.20 18:35MTIA Delfin osztályú hajó árából a berlini vezetés 135 millió eurót vállal át az államháztartás terhére, ez a költségek nagyjából egyharmadát jelenti - közölte Thomas de Maiziére német védelmi miniszter Ehud Barak izraeli védelmi miniszterrel folytatott megbeszéléseit követően. A német kormány kitart az Izraellel kötött korábbi megállapodás mellett és továbbra is helyesnek tartja azt - hangsúlyozta a miniszter.
Tavaly ősszel a német sajtó arról írt, hogy Berlin a tengeralattjáró értékesítésére vonatkozó megegyezés felmondását fontolgatja az Izrael által megszállt területeken követett telepépítési politika miatt.
Szakértők szerint a Delfin tengeralattjárókat el lehet látni atomrobbanófejjel felszerelt, közepes hatótávolságú rakétákkal is.
Izrael a kilencvenes évek vége óta szerez be Delfin tengeralattjárókat Németországtól, eddig három ilyen búvárhajóhoz jutott hozzá. Az első kettő vételárát a német állam teljes egészében átvállalta, a harmadik megvásárlásához pedig 50 százalékos támogatást nyújtott. Két további Delfin tengeralattjáróról is van megállapodás, ezeket a ThyssenKrupp egy leányvállalatának kieli üzemében építik, a munkálatok a befejezéshez közelednek.
A sorrendben hatodik tengeralattjáró értékesítéséről szerdán írják alá a szerződést Németország és Izrael képviselői.
A Der Spiegel című hírmagazin tavaly nyáron arról cikkezett, hogy a szerkesztőséghez eljutott a tel-avivi amerikai nagykövetség egy diplomáciai távirata, amely szerint az Izraelnek nyújtott tengeralattjáró-vásárlási támogatás a náci korszak rémtetteinek jóvátételét célzó programok közé tartozik.
A keddi megbeszélés másik fő témája az iráni atomprogram volt, amellyel kapcsolatban világszerte él az aggodalom, hogy az izraeli légierő a közeljövőben támadást intézhet iráni célpontok ellen. Ehud Barak ezzel összefüggésben az eszmecserét követő közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy minden lehetőséget fenn kell tartani. Thomas de Maiziére azt hangoztatta, hogy a jelenlegi helyzetben a "szigorú szankció és kemény tárgyalás" módszerét kell követni, a fegyveres erő esetleges alkalmazása pedig beláthatatlan kockázatokat rejtene Izrael és a közel-keleti térség, valamint más régiók számára is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


