Történelmi egyház
A holland egyház fiúkat kasztráltatott az 50-es években
holland katolikus egyház több fiatal fiút kasztráltatott az 50-es években, hogy "kigyógyítsa" őket állítólagos homoszexuális hajlamukból - írta szombaton az NRC Handelsblad.
2012.03.17 17:29MTIA lap forrásainak legalább tíz ilyen esetről van tudomásuk. Az állítások alapját az egykori műtéti beavatkozások elszenvedőinek vallomásai, orvosi jelentések, magánlevelek és ügyvédi dokumentumok képezik.
A kasztráltak olyan kiskorú fiúk voltak, akiket korábban katolikus iskolákban vagy internátusokban egyházi személyek megrontottak. A sebészeti beavatkozásokra az egyház fennhatósága alá tartozó pszichiátriai klinikákon került sor; a műtétek indikációja úgy hangzott, hogy a gyerekeket "meg kell szabadítani a betegségüktől".
Hollandiában tavaly decemberben tették közzé egy vizsgálóbizottság jelentését, amelyből kiderült: 1945 után az ország katolikus egyházi intézményeiben több tízezer gyermeket rontottak, illetve erőszakoltak meg. Jóllehet már akkor felmerült annak a gyanúja, hogy sor került kasztrálás mint "a homoszexualitás gyógyítását célzó terápiás módszer" alkalmazására, ez a körülmény nem került bele a jelentésbe.
Wim Eijk, Utrecht érseke decemberben bocsánatot kért a visszaélések elszenvedőitől, majd a jelentés nyilvánosságra kerülése után úgy fogalmazott, hogy annak tartalma "szégyennel és fájdalommal tölt el".
Kapcsolódó írások:
- Életmentő műtétét hajtottak végre a Nyíregyházi Állatpark cápáján
- Csatornába fulladt egy kiskunfélegyházi férfi
- Rokona húzta ki a tűzből az összeégett nyíregyházi férfit
- Holttest Ágasegyháza határában
- Végzett az InterCity a sínek közé ugró férfival
- Pécsigránát - Fegyházbüntetést kaptak a gyilkosok
- Egyházi egység: újabb 18 ámen a Háztól
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


