Életveszélyben a sérült
Rokona húzta ki a tűzből az összeégett nyíregyházi férfit
Avartűzben életveszélyesen megsérült egy férfi Nyíregyházán szombaton.
2012.03.10 16:17MTITóth János tűzoltó hadnagy, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletes tisztje elmondta: a férfi testfelületének mintegy nyolcvan százaléka égett meg, mentőhelikopterrel szállították az egyik budapesti kórházba.
A tűz Nyíregyháza borbányai városrészén, a Pásztor utcában, a lakóházaktól távolabb pusztított, ahol az aljnövényzet gyulladt ki. A közelben lakó férfi eddig még nem tisztázott körülmények között a lángok közé esett és mire a rokona kihúzta, súlyosan megégett. A lángokat végül a tűzoltók fékezték meg.
A szabolcsi katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese kitért arra is, hogy szombaton, reggel 7 óra és 15:30 között negyven avartűzhöz riasztották a térség tűzoltóit. Hangsúlyozta: a tüzek szinte mindegyike emberi felelőtlenség miatt keletkezett, eldobott égő cigarettavégektől vagy nyílt láng szabadtéri, szabálytalan használatától.
A nyíregyházi eseten kívül szerencsére másutt nem történt személyi sérülés - tette hozzá Tóth János hadnagy.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06