Előnytelen
Megindult az első eljárás Gorilla-ügyben
Vádemelési javaslatot tett a rendőrség különleges nyomozócsoportja és a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal Pavol Rusko egykori szlovák médiamágnás, volt gazdasági miniszter ellen csütörtökön a Gorilla-ügy kapcsán - adta hírül a SITA hírügynökség.
2012.03.15 19:39MTIAlexander Bíró, a szlovák Speciális Ügyészség ügyésze szerint Pavol Ruskót amiatt gyanúsították meg bűncselekmény elkövetésével, mert állítólag 2005-ben és 2006-ban hozzájárult a Gázhőerőmű Rt. előnytelen privatizálásához, több mint 42 millió eurós kárt okozva az államnak. Az exminiszter a rendőrség szerint ugyanis nem tett eleget annak érdekében, hogy átlátható legyen az állami tulajdonú vállalat magánosítási folyamata.
Pavol Rusko abszurdnak tartja az ellene felhozott vádakat. A Sita hírügynökségnek elmondta, ő maga készíttetett annak idején elemzést az említett vállalat privatizálásához, amely kimondja, hogy annak eladása előnytelen. Nagyobb árat, mint a Penta pénzügyi csoport, 2 milliárd szlovák koronát - amely végül megvásárolta a céget - azonban senki nem kínált.
Pavol Rusko, aki csütörtökön egész nap Csehországban tartózkodott, jogi úton akarja tisztázni ártatlanságát, és úgy véli, ez sikerülni is fog.
Ha az exminiszter bűnössége beigazolódik, 5-12 évig tartó szabadságvesztésre ítélhetik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


