Nyolcan megsebesültek
Rendőrmotorosokat sebesített meg egy öngyilkosjelölt ámokfutó Belgiumban
Egy öngyilkosságra készülő autós kedden a belga király palotája előtt megsebesített nyolc rendőrmotorost.
2012.03.13 14:59MTIA rendőrök a belga főváros, Brüsszel környékén lévő laekeni palota kerítése előtt várakoztak, ahova a katari nagykövetet kísérték el. A diplomata azért érkezett, hogy átadja megbízólevelét a palotában II. Albert uralkodónak.
A rendőrség szóvivője elmondta, hogy egy autós hajtott bele a rendőrmotorosokba. Három-négy rendőr állapota súlyos, a többiek sérülése nem jelentős. A helyszínen kihallgatták az autóvezetőt, aki azt mondta, hogy öngyilkosságra készült.
A Belga hírügynökség szerint az ügyészség gyilkossági kísérletnek tekinti a történteket.
Freddy Thielemans, Brüsszel polgármestere az RTL tévéállomásnak azt mondta: azt még csak megérti, ha valaki öngyilkosságra készül, de ha közben nyolc embert megpróbál megölni, az meghalad minden képzeletet.
Kapcsolódó írások:
- Ingyenfelesért lőtt le két embert a bár ámokfutója
- Bukósisak nélkül száguldott a forgalommal szemben az ámokfutó az M6-oson
- Késsel rontottak a tömegbe az ámokfutók: rengeteg az áldozat
- A középiskola büféjében nyitott tüzet az ámokfutó
- Öt embert végzett ki egy ámokfutó egy atlantai wellnesszközpontban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06