Támadást terveznek
Sírás lesz, ha nem engedik szabadon bin Laden babáit
A pakisztáni tálibok támadásokat intéznek kormányzati, rendőrségi és katonai vezetők ellen, ha a hatóságok nem engedik szabadon Oszama bin Laden előzetes letartóztatásban tartott három özvegyét .
2012.03.09 14:16MTIAz asszonyokat Iszlámábád azzal vádolja, hogy illegálisan léptek át a határt és éltek több évig Pakisztánban engedély nélkül. Az egyik özvegy jemeni, a másik kettő szaúd-arábiai. Akár bíróság elé állíthatják őket.
"Ha Oszama bin Laden családja nem szabadul a lehető leghamarabb, öngyilkos merényleteket hajtunk végre az ország egész területén" - mondta a Reuters brit hírügynökségnek a szóvivő, aki szerint az elsőszámú célpontok az asszonyok elleni perben részt vevő bírók és jogászok lesznek.
Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezérét tavaly májusban ölte meg egy amerikai kommandó Abottábád pakisztáni helyőrségi városban, ahol bin Laden éveken át háborítatlanul élt feleségeivel és gyermekeivel együtt egy erődítményszerű házban. Az akció után több személyt őrizetbe vettek, köztük az özvegyeket.
A pakisztáni hatóságok korábban azt közölték, kihallgatásuk után hazaengedik a nőket. A családtagoktól főként azt igyekeztek megtudni, hogy a terrorista vezér miként élhetett észrevétlenül Pakisztánban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


