Kinyírták a telefonálást Kaliforniában
Tiltják a mobilozást: csökkent a balesetek száma
Számottevően csökkent a közúti balesetek száma Kaliforniában, miután megtiltották, hogy az autósok vezetés közben telefonálhassanak.
2012.03.06 12:04MTIHárom és fél év telt el a tilalom bevezetése óta, és 22 százalékkal kevesebb halálos baleset következett be. Azoknak a karamboloknak a száma, amelyek egyértelműen mobilozás miatt történtek, 47 százalékkal csökkent. Az összevetéshez az adatokat a tilalom bevezetését - 2008 júliusát - megelőző két évből, illetve az azt követő két esztendőből vették a Kaliforniai Egyetem közlekedésbiztonsági elemzői.
Egy másik, ugyancsak kaliforniai tanulmány arra jutott, hogy amióta tiltott a mobilhasználat, az autósok a megengedett, kihangosítós telefonokon sem beszélnek annyit. A balesetek száma annak ellenére apadt, hogy nőtt a vezetés közbeni telefonálás miatti büntetések száma.
2009-ben 301 ezer bírságot szabtak ki a rendőrök, 2011-ben viszont 460 ezret. A jelenlegi alapbüntetés 20 dollár - még 5 ezer forint sincs -, ám a bírósági és egyéb költségek révén akár 159 dollárjába is kerülhet a szabálysértés az autósnak. Doug LaMalfa szenátor szerint a rendőröknek nemcsak a telefonáló autósokat kellene büntetniük, hanem a szemüket festő, szájukat rúzsozó, borotválkozó vagy CD-ét cserélőket is, ha emiatt hibáznak vezetés közben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


