Tucatnyi súlyos baleset
Borzalom az Alacsony Tátrában: 4 halott a hétvége alatt
Tragikus hétvégét tudhatnak maguk mögött az Alacsony Tátra üdülőkörzetei. Két nap alatt több mint egy tucat súlyos balesethez kellett kivonulnia a szlovák hegyi mentőknek.
2012.03.04 17:50MTIA szerencsétlenségek közül négy halálesettel végződött - adta hírül honlapján a szlovák hegyimentő-szolgálat vasárnap.
A tragédiák közül az első szombat délelőtt történt a Chopok hegycsúcs alatt. Itt egy 26 éves cseh nőbe a sífelvonónál rohant bele egy síelő. A nőt elsodorta az ütközés aminek következtében az erdei növényzet közé zuhant.
A helyszínre érkezett mentőalakulat tagjai ugyan még megpróbálták újraéleszteni, ám eredmény nélkül, a később, helikopteren érkezett mentőegység orvosa már csak a halál beálltát tudta megállapítani. Szintén szombaton, a déli órákban kapott bejelentést a hegyimentő-szolgálat egy 50 év körüli szlovákiai síelő balesetéről.
A férfi a Gyömbér (Dumbier) és a Chopok közötti hegygerincen szenvedett súlyos balesetet, valószínűleg megcsúszott a jeges terepen, majd megközelítőleg 300 métert zuhant. A férfit már halva találták meg.
Úgyszintén szombaton, a délutáni órákban egy turista egy ismeretlen holttest felfedezésről tett bejelentést. A Halas-gödör térségébe kiérkezett mentők a helyszínen egy 43 éves szlovákiai férfi holttestét találták meg.
Vasárnap délelőtt nem sokkal kilenc óra után újabb balesetről kaptak bejelentést a mentők a Gyömbér (Dumbier) hegycsúcs alól. A helyszínre érkező mentők már csak a 26 éves cseh férfi halálát tudták megállapítani. A férfi balesetét valószínűleg szintén az okozta, hogy megcsúszott a jeges terepen, majd vagy 300 métert zuhant.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


