Szélsőséges görögök
Ismeretlen szervezet robbantott volna az athéni metróban
Egy új szélsőséges görög szervezet nevében telefonáló ismeretlen egyén vállalta az athéni metróban tervezett hét végi sikertelen gyújtogatásos merénylet elkövetését.
2012.02.27 19:39MTIEgy metróvezető egy időzítő szerkezettel ellátott, elemekből és négy liter benzinből álló szerkezetre lett figyelmes az egyik kocsi ülése alatt. A rendőrség később hatástalanította a szerkezetet, amelynek szakértők szerint már felfedezése előtt kellett volna működésbe lépnie, így a tervezett merénylet még leleplezése előtt kudarcot vallott.
Az ismeretlen férfi két görög magán televízióhoz is betelefonált, s vállalta a meghiúsult merénylet elkövetését egy eddig ismeretlen, Városi Gerillák nevű csoport nevében. Egyúttal további hasonló akciókat helyezett kilátásba.
A rendőrség terrorellenes részlege vizsgálja a telefonhívást, de azt sem zárja ki, hogy egy beugratótól érkezett a hívás. Görögországban mind gyakoribbak a házi készítésű gyújtóbombákkal végrehajtott támadások. A célpontok legtöbbször középületek, bankok vagy diplomáciai képviseletek.
A főváros közösségi közlekedését ezek az akciók idáig érintetlenül hagyták.
A görög rendőrség baloldali autonóm csoportokat gyanít az ilyen támadások mögött. E csoportok különösen a a görög kormány megszorító intézkedései ellen tiltakoznak, amelyeket az az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap pénzügyi segítségéért cserében kénytelen bevezetni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


