Elkülönítették a táblákra szánt pénzkeretet
Ötnyelvű tájékoztatók kerülnek a kolozsvári műemlékekre
A Kolozs Megyei Tanács elkülönítette a kolozsvári műemléképületekre kitűzendő ötnyelvű tájékoztató táblákra szánt pénzkeretet.
2012.02.27 13:13MTIA Kolozs Megyei Tanács hatvanezer lejt (mintegy 4,3 millió forintot) különített el arra a célra, hogy Kolozsvár műemléképületeire ötnyelvű - román, magyar, angol, francia, német - ismertető táblák kerüljenek. A határozattervezetet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) frakciója terjesztette be. A szövetség kolozsvári szervezete úgy tekinti, ezzel egyik legfontosabb célkitűzése valósul meg. „A táblák óriási szolgálatot tesznek a város jellegzetességeinek, történelmének, kultúrájának bemutatására, egyben Kolozsvár multikulturalitásának alapfeltételét is képezik” - fogalmazott a szövetség közleménye.
Kolozsváron a város turisztikai-fejlesztési stratégiája szerint 149 épületre kell többnyelvű ismertető táblát felszerelni. László Attila alpolgármester szerint ezek költségeit a helyi és a megyei tanács közösen állja. A városi tanácsban március 13-án terjesztenek elő hasonló összeg elkülönítésére irányuló határozattervezetet. "Az alpolgármester konkrét időpontot nem közölt a táblák kihelyezéséről, mert - mint mondta - ezek folyamatosan kerülnek majd ki a műemléképületekre” - áll a Krónika cikkében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


